
A Barcelona a középpálya közepén egy rakás játékossal rendelkezik. De még mindig van egy szakadék a profilok ideális egyensúlya és a legjobb egyéni játékosaik között. Hogyan oldhatja meg Xavi ezt a rejtélyt?
Pedri, Ilkay Gündogan, Gavi, Frenkie de Jong, Fermin Lopez és Oriol Romeu. Ránézésre ez egy olyan középpálya, amelyért a legtöbb csapat a lelkét is eladná (némi túlzással azért - a szerk.). A technikai kiválóság, a színtiszta minőség, a tapasztalat, a fiatalság, az elit potenciál; ez a játékoskeret a világ egyik legjobb kombinációja. És mindannyian a Barcelonában játszanak.
De ha a nevek mögé tekintünk; ha az egyéni tulajdonságaik alapján vizsgáljuk őket, akkor még mindig nem tökéletesek. Elit ez a sor, persze, de hiányos. Jelenleg Xavi számára kihívást jelent, hogy a legjobb játékosok bevetésével egy kiegészítő középpályát állítson fel, mert a legjobb játékosai nem feltétlenül alkotják a legkiegyenlítettebb sort.
Hogyan oldja meg ezt a problémát?
Profilok (vagy azok hiánya)
Az általunk említett hat játékos közül, akik a Barcelona középpályájának részét képezik, egyértelmű hiányosság mutatkozik a pivot szerepkörben. Bár ez senki számára nem meglepő, aki követi a klub körüli eseményeket, ez az egyik fő oka annak is, hogy Xavi nem tud egy teljesen optimalizált és kiegyensúlyozott középpályát felállítani anélkül, hogy ne folyamodna a dupla pivothoz, egy box-to-box középpályáshoz vagy egy kiegyensúlyozatlan középpályás sor felálláshoz. Néha ezek a szempontok átfedik egymást, mint például a jelenlegi legjobb minőségű hármas esetében.
Minden hibája ellenére Romeu egyedülálló a Barcelona csapatán belül. Hogy miért? Egyszerű - a profilja miatt. Ő egy hamisítatlan single pivot, aki képes párharcot vívni, és előnyben részesíti a labda újraindítását, a horizontalitást és a labdatartásra összpontosít. Persze, ez azt jelenti, hogy kevésbé feltűnő a játéka, mint a többieké, de erre az egyensúlyra szükség van, mint egyfajta horgonyra a középpálya más, extravagánsabb megoldásaihoz képest.
De míg Romeu profilja megfelel a Barcelona igényeinek, a kvalitásai nem. Ő szolgálhatja a beugrók szerepét, de nem működhet a klub hosszú távú megoldásaként a csapat vitathatatlanul legfontosabb szerepkörében. És éppen az ő gyenge kvalitásai akadályozzák meg Xavit abban, hogy kiegyensúlyozott középpályát állítson fel. Ha Romeu jobban teljesítene, akkor folyamatosan benne lenne a kezdő XI-ben, egyszerűen azért, mert annyira nagy szükség van a profiljára. Mivel azonban nem így van, Xavi kénytelen más kombinációkhoz folyamodni, amelyek több minőséget hoznak a kiegyensúlyozottság rovására.
Tehát egy ideális világban, a kiegészítő profilok tekintetében a Barcelona egy Romeu profiljához hasonló, de sokkal jobb minőségű játékost vetne be közvetlenül De Jong és Pedri mögött, hogy maximalizálja a bennük rejlő lehetőségeket. Ez szinte az összes egyensúlyi problémájukat megoldaná egyetlen játékossal. De nincs ilyen játékos. Ezért nem tudnak egyszemélyes pivottal játszani, és kénytelenek a dupla pivot lehetőségéhez folyamodni, hogy elfedjék Romeu hibáit. De nem ez az egyetlen probléma.
Még ha Romeu partnere egy olyan valaki, mint De Jong, ami papíron jól működik, és láttuk, hogy a pályán is működik, a korábbi Girona-játékos, hibái miatt, sajnos még ebben a felállásban is tehertételnek számít. Ideális esetben, ha nem így lenne, akkor a Barcelonának egy Gündogan vagy Fermin profilú - hihetetlen támadóösztönnel rendelkező - játékosra lenne szüksége a háromtagú középpálya élére.
Bármilyen ellentmondásosnak is hangzik, a profilok szempontjából Pedri és De Jong nem szerepelhetne egy sorban, legalábbis nem egy megfelelő labdatartóként funkcionáló középpályás nélkül, aki horgonyként szolgála a tekintekükben. Mivel a Barcelonánál ez nincs meg, ezért dupla pivothoz folyamodnak, és egy dupla pivotban, ahol a harmadik középpályás a 10-es szerepét tölti be, Pedri profilját nézve nem az ideális megoldás De Jong mellett, sem az alakzat csúcsán.
A labdabirtoklásra vonatkozó képességei túlságosan hasonlítanak De Jongéhoz, míg az olyan játékosok, mint Gündogan és Fermin több támadóösztönnel rendelkeznek, így előretolt szerepkörben hatékonyabbak. Tekintve a Romeu által hozott minőséget (vagy annak hiányát), Xavi valami egészen más mellett döntött. Ahelyett, hogy a minőségi játékot feláldozva kiegyensúlyozottságra törekedett volna, a minőséget választotta a kiegyensúlyozottság feláldozásával. Így született meg a Frenkie, Gündogan és Pedri alkotta középpályássor.
Arról már beszéltünk, hogy Frenkie és Pedri miért nem feltétlenül illik össze egy kettős pivotban. Ezért van most Pedri a 10-es szerepkörben (papíron), Gundogan pedig mélyebbre került a jobb támadóösztönei ellenére. A német olyan valaki, aki mélyről tud vezényelni és mozgatni a szálakat, míg Pedri szabad szerepkört kap, hogy a játék minden fázisát befolyásolhassa több csatornán keresztül. Ez egy technikai kiválóságtól duzzadó középpálya, de egy olyan középpálya is, amelyből hiányzik a motor, a labdaszerzők és a természetes védők.
Ez működhet és működik is, amíg a Barcelona kompakt marad, birtoklásban felülkerekedik, és szerkezete és védekezése szilárd. Ebben a szezonban már láttunk jó és rossz példákat arra, hogyan kell ezt a felállást kivitelezni, és láttuk ennek a szép és a csúnya oldalát is.
Azonban ez az a felállás, amire Xavitól számíthatunk a továbbiakban. Folytassuk hát az elemzést.
Frenkie, Pedri és Gündogan
Nemrég tettem egy ellentmondásos kijelentést, miszerint a Barcelona egy olyan csapat, amely a technikai kiválóságra épül, de nem a technikai kiválóságra készül az edzéseken. És bár láttuk, hogy Xavi lépéseket tett e kettő összehangolása felé, a játékstílusuk még mindig gyakran elmarad aoptimálisnak tűnik. Hogy miért? Mert a Barcelona legjobb játékosai teljesen más környezetben fejlődnek, mint amit Xavi (többnyire) kialakított.
Ugyanez a helyzet ezzel a középpályás tridenttel is. Frenkie, Pedri és Gundogan egy olyan középpálya lehet, amely uralja a játékot. De csak akkor, ha a Barcelona az erősségeikre játszik. Csak akkor, ha a Barcelona úgy használja őket, ahogyan használni kell őket. A sikerük néhány fő feltételét már korábban kiemeltük az elemzésben, de ezek két fő feltételre futnak ki: irányítás és tömörség.
Az Atletico Madrid elleni meccs kiváló példát mutatott arra, hogyan kell ezt a középpályás felállást megfelelően használni. Xavinak azonban időbe telt, mire finomítani tudott rajta, és végrehajtotta a szükséges változtatásokat.
Ha megnézzük a Barcelona középpályásainak (+ Joao Cancelónak) sikeres passzait az Atletico előtti utolsó öt meccsükön, akkor azt látjuk, hogy egyeseknél ez a szám túl kevés. Különösen Pedri volt az, aki ebben az időszakban átlagosan 43 passzt adott meccsenként, míg Romeu úgy tűnt, hogy nem is létezik, még ha a pályán is volt. Ez igencsak aggasztó.
És ennek egyik komoly oka, hogy a Barcelona nem tartotta be a korábban említett két alapelvet: az irányítást és a tömörséget. Nézzük meg az elmúlt három meccsük passzsorait, és nézzük meg a középpályás kombinációkat mindegyikben. Megjegyezzük, hogy csak azokat a kapcsolatokat emeltük ki, amelyeket a középpályások egymás között alakítottak ki, a csapat többi tagjával nem.

A Rayo Vallecano elleni meccsen Frenkie úgy tűnt, jól kapcsolódik Romeuhoz és Gündoganhoz is, de ez a trió nem tudott értelmes pozíciókat kialakítani, és Pedri, aki vitathatatlanul a puzzle legfontosabb darabja, teljesen el volt vágva a többiektől. A Porto ellen a középpálya alig tudott összekapcsolódni, és bár átlagos pozíciókban közel vannak egymáshoz, hatalmas szakadék tátong közöttük és a csatársor között, vagyis alig van kapcsolat.
Az Atletico Madrid ellen viszont mindhárom középpályás a Barcelona legkomolyabb kapcsolódási pontjai közé tartozik, és rengeteget érintkeznek egymással. Nem mellesleg a csapat kompakt és jól összekapcsolt az egész pályán. Ez nagy előrelépés. De nem csak ezeknek az érintéseknek a száma fontos, hanem az is, hogy milyen területeken történtek.
Ha összehasonlítunk két szélsőséges esetet, egy jót és egy rosszat, szinte azonnal láthatjuk a különbséget. A Rayo ellen Pedri és Gundogan alig vesz részt a játékban, előbbi érintései szórványosak és véletlenszerűen elszórtak, míg utóbbié kevés, de szintén csak a pálya egy bizonyos zónájára korlátozódik.

Állítsuk szembe ezeket a térképeket azokkal, amelyeket legközelebb az Atletico Madrid elleni meccsről láthatunk. Mindhárom középpályás (majdnem) egyformán részt vesz a játékban, és mindhárman aktívak az egész pályán. Ahelyett, hogy az egyik harmadból a másikba való gyors átmenet eszközeként használta volna őket, biztosították a folyamatos játékot, és a csapat inkább építkezési alapként, mint ugródeszkaként használta őket.
Amikor kompakt sort használt a csapat, és a középpálya technikai minőségére építettek, sokkal könnyebben irányítható volt a játék. És Pedri, Frenkie és Gündogan? Ők voltak a középpontban.

Pedri érintőtérképét különösen üdítő látni. A korábbi kísérletek, amelyekben előretolt szerepkörben játszott, többnyire azt eredményezték, hogy elszigetelődött és túl keveset játszották meg, pedig a kvalitásait illő lenne kihasználni. Pedri minden szempontból az a fajta játékos, akinek mindenben és mindenkor részt kell vennie. Minden, ami ennél kevesebb, az nem optimális. Hogyan sikerült Xavinak ez? Egyszerű - a kapcsolatok révén.
Kezdjük az alapoknál - a középpályán. Pedri, Frenkie és Gündogan nem a legkiegyensúlyozottabb háromszög a profilokat tekintve - hasonlóak abban, hogy mit és hogyan akarnak csinálni, és az erősségeik nem feltétlenül fedik el egymás hibáit. Részben ez is az oka annak, hogy az Atletico Madrid az összecsapás utolsó szakaszában vissza tudott jönni a meccsbe.
De visszatérve a középpályások fő kapcsolódási pontjaira, Xavi gondoskodott arról, hogy (szinte) mindig egymás közelében legyenek, és a labdaszerzésre törekedtek; követték a labdabirtoklás területét.

A legalapvetőbb értelemben Xavinak kellett gondoskodnia arról, hogy egyikük se legyen elszigetelve, és gyakorlatilag mindegyikük részt vehessen minden támadásban, amit a Barcelona indított. És igen, néha ez ilyen egyszerű, ha közel vannak egymáshoz, és a játék rajtuk keresztül folyik. A Barcelona néha hibás abban, hogy kihagyja őket és a lehető leggyorsabban használja ki a területeket, gyakran a középpályán lévő játékosok rovására.
A középpályán lévő háromszög azonban nem csak hogy szorosan együttműködtek egymással, de ahelyett, hogy a csapat kihagyta volna őket a labda minél gyorsabb előrejuttatása érdekében, Xavi úgy döntött, hogy a lehető legtöbb zónába vonja be őket, amennyire csak lehet. Ezt már korábban is láthattuk, de magában a csapatrész szerkezetében is megmutatkozik.
A jobb oldalon Pedri kombinált Jules Koundéval és Raphinhával (+ Gündogannal), míg a bal oldalon Frenkie Cancelóval és Felixszel. Középen lent mindhárman ott vannak, de kiegészülnek Felixszel is, aki teljessé teszi az alakzatot.

De az összes játékos közül talán Pedri a legérdekesebb. Ebben a középpályás felállásban papíron ő az, aki a legkevésbé optimális szerepkörben van, ami nem feltétlenül hozza ki belőle a legjobbat. Legalábbis ez volt a helyzet az előző meccseken, ahol a trió együtt játszott. Mi változott tehát? Egyszerű. Pedri követte a labdát, vagy inkább úgy tűnt, hogy a labda követte Pedrit. Még egyszerűbben fogalmazva, a Barcelona úgy használta őt, ahogyan mindig is használni kellett volna.
És nem csak Pedrin van a hangsúly, a körülötte lévő szerkezet is eltolódott, hogy kompenzálja a mozgását. Amikor a labda a jobb oldalon volt, Pedri szélesebbre sodródott a jobb oldali középső középpályás pozíciójába, amikor a labda a bal oldalon volt, átcsúszott a 10-esbe, hogy közelebb kerüljön ahhoz, és ha a támadóegység mögötti fő osztogató jáékosok birtokolták a labdát, Pedri a csatárokkal együtt benyomult a tizenhatoson belülre. Akárhogy is, folyamatosan elérhető volt, függetlenül attól, hogy a Barcelona az akcióknak melyik szakaszában volt.
Meg kell azonban említenünk Felixet és Lewandowskit is, hiszen mindketten érdemi dinamikát teremtettek Pedrivel, alkalmazkodva a mozgásához.
A fenti képeken Pedri pirosban, Felix kékben, Lewandowski pedig lilában látható. Figyeljük meg, hogyan változik a helyzetük egymás mozgásától függően. Amikor Pedri a szélen van, Felix középre húzódik, és amikor Felix van ott, Pedri húzódik középre. Ha Lewandowski mélyebben hátralép, akkor Pedri és Felix is magasabban és középre helyezkedik, hogy kompenzálja ezt.
Az az alapvető megközelítés, hogy Felix és Pedri folyamatosan a túlterhelt oldal felé húzódik, biztosítja a Barcelonának azt az irányítást és dominanciát, ami annyira szükséges a sikerekhez.
Záró megjegyzések
Bármilyen egyszerűen hangzik is, Xavinak mindössze annyit kellett tennie, hogy az erősségeket figyelembe véve játszatta a csapatot; megtartotta meg a tömörséget, megalkotta a kapcsolódási pontokat, a technikailag fölényes középpályán keresztül vezették a támadásokat, és ne szigetelje el azt - és ezáltal ne áldozza fel - a legfontosabb játékosait a gyorsabb térnyerés érdekében.
Sajnos tény, hogy a Pedri, De Jong és Gündogan alkotta középpálya nem teljes, és az Atletico Madrid elleni összecsapás utolsó szakaszában megmutatkoztak repedések. Így vagy úgy, de ezt Xavinak és a klubnak inkább előbb, mint utóbb orvosolnia kell.
Addig azonban reméljük, hogy az Atletico Madrid elleni győzelem valami igazán különleges szakasznak volt a kezdete.
Forrás: Domagoj Kostanjsak