Xavi első „Klasszikusa” a Camp Nou-ban
2023. március 19. írta: g4brielsmith

Xavi első „Klasszikusa” a Camp Nou-ban

naom_6401d169c0a56.jpg


Időpont:
 2023. március 19. (vasárnap) 21:00
Helyszín: Spotify Camp Nou
Verseny: LaLiga
Forduló: 26.
Játékvezető: Ricardo De Burgos Bengoetxea (VAR: César Soto Grado)
TV/Live stream: Spíler2 TV, www.hesgoal.tv

Lassan nem telik el hét El Clásico nélkül, amit valljunk be mi a spanyol football szerelmesei egyáltalán nem bánunk. A két csapat idén ellentétes utat járt be eddig, és fogalmazhatunk úgy, hogy „két arcuk van”, hiszen a Blaugrana a hazai bajnokságot magabiztosan vezeti, míg az európai kupaporond nem sikerült maradandót alkotni az idei szezonban. Ezzel szemben a „Királyi gárda” a Bajnokok Ligájában az angol Liverpool felett aratott oda-vissza győzelmével tovább menetel Európában, viszont a LaLiga-ban „csak” a második hellyel kell beérniük 9 ponttal az éllovas mögött.

Ez lesz Xavi Hernández első „Klasszikusa” a Camp Nou-ban, és mint minden nagy edző az FC Barcelona történetében, ő is szeretné megnyerni első hazai derbijét. Maestro mérlege eddig pozitív az ősi rivális Real Madriddal szemben öt mérkőzésen 3 győzelem, és két vereség a mérlege.

Nem csak Xavi, de az FC Barcelona számára is fontos lenne ez a győzelem. Egyrészt azért, mert az utolsó 10 hazai Clásicoból csak 2 mérkőzést nyert meg (2015-ben 2-1-re, 2018-ban 5-1), másrészt pedig a „Negreira-ügy” miatti kialakult feszült légkör közepette jó lenne egy újabb fricska a habfehérekkel szemben. Harmadrészt pedig győzelem esetén (igaz még csak a 26. fordulóban vagyunk) óriási lépést tennének a bajnoki felé vezető úton.

Csapathírek:

Barcelona:

Ronald Araujo visszatért eltiltásából, így várhatón ismét egy izgalmaz dél-amerikai párharcot láthatunk majd Vini, és Araujo között. Bár Pedri állapotáról pozitív hírek érkeztek hét elején, azonban a pénteki edzésen fájdalmai voltak, és az edzést sem fejezte be. Dembélé rehabilitációja lassabb a vártnál, így őt is nélkülöznie kell Xavi mesternek. 

 

Real Madrid:

 A habfehéreknek egyedül az osztrák védő, David Alaba szolgálatait kell nélkülöznie.

Várható kezdőcsapatok:

Barcelona: ter Stegen-Araujo, Kounde, Christensen, Balde-Kessie, Busquets, de Jong-Gavi, Lewandowski, Raphinha

Real Madrid: Courtois-Carvajal, Militao, Rüdiger, Mendy-Modric,Tchouaméni, Kroos-Valverde, Benzema, Vinicius

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://culers.blog.hu/api/trackback/id/tr8018074852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2023.03.19. 19:58:06

Hivatalos kezdő: Ter Stegen - Araujo, Koundé, Christensen, Baldé - Roberto, Busquets, De Jong - Raphinha, Lewandowski, Gavi. Cél a 12 pontos előny! Força Barça!

Máté Barca 2023.03.19. 21:50:26

Nagyon jól játszunk, van tempó, lüktetés, örülök az egyenlítésnek, megérdemelt volt.

Csak így tovább, ha így játszunk a második félidőben, akkor megnyerhetjük.

Raven1975 2023.03.19. 22:04:09

Ki tudtunk egyenlíteni, és kellett is még a félidőben a lelkeknek, ilyen játékkal szerintem, kicsit okosabban, be tudjuk húzni. És Nacho Fernándeznek már rég nem kéne a pályán lenni, de minket vádolnak korrupcióval!

Raven1975 2023.03.19. 23:22:20

Attól lett ez egy hatalmas győzelem, mert szívből és lélekből jött össze! Minden tiszteletem a csapaté! A mérkőzés embere: Sergi Roberto! És úgy gondolom, mivel minden jóval lehet illetni most a csapatot, ezt kell ki emelnem az egész meccsből! Hiába nem lesz egy megváltó játékos, idén hozza azt a szintet, ami rengeteget segít a csapaton! Gratulálok a srácoknak és tizenkét pontos előnyben már közel a bajnoki cím! Visça el Barça!

Red Cule 2023.03.19. 23:24:35

SZUPER!!!! Megírni nem lehetett volna szebben!
Visca Barça i visca Catalunya!

Máté Barca 2023.03.19. 23:27:04

Ismételten elkövettem azt a hibát, amit az argentín-francia vb döntőt nézve is elkövettem. Idő előtt kikapcsoltam a tv-t, a saját lelki világom és lelki békém megőrzése érdekében.

Amikor a 80. perc környékén megszerezte a madrid a vezetést, akkor lelőttem a tv-t, gondoltam ez mára elment. Ehhez képest érvénytelen a góljuk, és a hosszabbításban mi rúgtunk egyet és ezzel megnyertük a meccset és 12 pontra növeltük a bajnoki előnyünket. Elképesztő.
Miután a madrid megszerezte a vezetést (amit ekkor még nem tudtam, hogy érvénytelen) és kikapcsoltam a tv-t az alábbi gondolat fogalmazódott meg bennem.
A barca játékát nézve (most csak az első félidőt említeném) fantasztikus volt. A sok munkának és próbálkozásnak meglett a gyümölcse, sikeresen kiegyenlítettünk a félidő végén.
A második félidőben folytatta a csapat a dominálást, helyzeteket teremtettek, próbálkoztak, oda tették magukat, majd a madrid gól szerzett a semmiből. Mindig is kifejezetten utáltam őket, de ez a gondolat most fogalmazódott meg bennem. Amikor ők rúgnak gót, gólokat, meccseket nyernek, a legtöbb alkalommal az az érzésem, hogy nem érdemlik meg. Egész meccsen bekkelnek és kontrára várnak, és néhány húzásból ott vannak és helyzetbe kerülnek, majd gólt szereznek. Az én olvasatomban ez nem megérdemelt, mert nem kitartó próbálkozást követően járnak sikerrel, hanem az ellenfelük próbálkozik kitartóan, majd ők egy-egy gyors kontrával kivégzik a domináló csapatot. Persze az ő szimpatizánsaik nyáladzanak, hogy micsoda királyok ezzel a játékkal, de boldog vagyok, hogy olyan csapatnak szurkolhatok, akik nem ilyen gusztustalan játékkal győzedelmeskednek, hanem belefektetik az erőt és munkát, és így járunk sikerrel.

A meccset nézve (a 80. percig legalábbis így láttam:-D) abszolút megérdemeltük a győzelmet.
Sokat melóztak a srácok, kitartóan, szorgalmasan játszottak, senkit sem tudok megemlíteni, aki kilógott volna lefelé. Jár a gratuláció Robertonak, nagyon jól játszott, és nem csak a gólja miatt mondom ezt. Xavinak is jár a gratula, végre jól cserélt, behozta Kessiet, aki megnyerte a meccset.

12 pontos előnnyel vágunk neki a bajnoki hajrának, nem vagyunk még bajnokok, remélem ezzel a csapat is tisztában van, továbbra is törekedni kell arra, hogy minden meccset győzelemmel zárjunk, amíg matematikailag benen biztosítjuk a bajnoki aranyat.
A kupa visszavágón pedig hasonnló játékkal lekell győzni őket és kikell ejteni őket. A gyenge európai szereplésünket presztízs és büszkeség szempontból nagyon ellensúlyozná, ha a bajnoki címet és kupát is megnyerné a csapat a már meglévő szuperkupa után.
Csak így tovább, ma is van miért büszkének lenni, hogy culek vagyunk!

Balázs37. 2023.03.20. 11:21:01

Savanyú a szőlő Madridban, keresik a kifogásokat, milyen undorító egy bagázs! A bírós ügyet is ők hozták elő, biztos vagyok benne.

Máté Barca 2023.03.20. 11:48:46

@Balázs37.: Ők nem tudnak tisztességesen kikapni és elismerni az ellenfelet, hogy jobbak voltak náluk.

Az öreg tátott szájjal rágózó is mit mondott. Jól játszottak és győzelmet érdemeltek. Na persze..

Máté Barca 2023.03.20. 11:54:59

Egyébként is mindig megvan a maga bája, ha pont a madrid bírózik. Jé a lesgólt a Var nem adta meg. Még ilyet, felháborító!

Persze Var mellett is van lehetőség részrehajlásra, lásd Benzema-Donnarumma esete tavaly, mert egy szabálytalanság sajnos kevésbé objektív egy leshelyzethez képest.

Balázs37. 2023.03.21. 08:51:21

Sikerült megnéznem a meccs ismétlését, sajnos élőben nem láttam. Mit mondjak a 80 percig sokkal jobbak voltunk, nem tudom Ancelotti milyen rendezvényen volt. Realnak volt 10 perce aztán annyi. A faszkalapok meg Gavi belemenése miatt reklamálnak, ám Nacho ütéséről nem beszél senki, ami úgy emlékszem a második sárgája lett volna. Az Nso-t is utálom, rohadt madridista lap az is. A fehér segfejek meg elmehetnek a picsába!!! Visca Barca

evooo 2023.03.21. 13:12:54

@Nagybarcelona: :D Hat igen, nekik ez szivattyu nem lehet csalni/nyomni oket, vhol olvastam pontegyenloseg lenne vagy vezetnenek (nem emlekszem pontosan) ha nem lenne VAR.

Nagybarcelona 2023.03.21. 13:50:34

@evooo: jóval hosszabb volt a kommentem, de az eltűnt valamièrt. Èn is ezeket kifogásoltam. Mintha előző 20+ meccsen nem lett volna elmaradt büntető a Barcanak, ès a Reálnak mind a 10 (Barcának 2) jogos, másról nem is beszélve.

Força Barça! 2023.03.21. 15:15:09

Nekem vonalak behúzgálása nélkül is egyértelmű, hogy ez les.
És még nem is az érintés pillanatában, hanem egy icipicivel utána állítottam meg a képet. Nem nagy les, de vitathatatlanul az.
uploads.disquscdn.com/images/99522e40b6bce7bec2a9a0ed67eb55ef5da4146eae8e96de50fde2f813353377.png

Nagybarcelona 2023.03.22. 12:52:12

@Força Barça!:
www.football-espana.net/2023/03/22/real-madrid-want-referee-vetoed-from-their-games-as-conflict-with-rfef-grows
Közben a Reál Madrid akarja eldönteni ki vezethet nekik meccset, de inkább azt, hogy ki nem. Ès közben a Barca ellen folyik eljárás amièrt "semleges ítèlkezèst" szerettek volna elèrni, kèrdès milyen formában (ez a per tárgya).

Nagybarcelona 2023.03.22. 12:53:09

@Nagybarcelona: bár gondolom ez alanyi jogon jár egyeseknek, ahogy a lesgól is.

Máté Barca 2023.03.23. 08:31:09

Nem ástam bele magam ebbe a Negreira ügybe, de egy dolgot remélek.
Ha ebből bírósági tárgyalások lesznek, akkor remélem győz az igazság, és a Barca tisztára fogja tudni mosni a nevét, pont mint a Johhny Depp vs Amber Heard pernél is szépen kiderültek a dolgok fokozatosan és napvilágra került, hogy nem Depp volt a bűnös.
Most azt érzem, hogy Barcát is ez alapján ítélik meg sokan, más csapatok is a ligában és nemzetközileg is, jó lenne egy jogerős ítélettel mindenkit észhez téríteni, hogy itt csalás, lefizetés nem történt részünkről.

evooo 2023.03.23. 21:55:04

Egyebkent ki a lofasz fizetne ugy le birokat eveken at hogy a szamlak ott vannak a konyvelesben? Nem ertem az egeszet akik reszerol ez komolyan felmerul. Pique jol mondta: boritek cash. Angolok nagyon orulnek a hirnek mirror, sun mar kizartak a Barcat a BL-bol. Rohadjanak meg!:)

Eminusz 2023.03.25. 09:13:08

@Máté Barca: En egy nagyon nyomos ervvel el is inteznem az egesz ugyet! A Barcelona mar 8 eve nem nyert semmit! Nem tenyezo az europai porondon! Marpedig az a csapat, amelyik lefizeti a birokat…..

evooo 2023.03.25. 17:49:46

@Eminusz: csak laligarol van szo.

evooo 2023.03.29. 18:28:22

Nem tudom igazak-e a hirek de Messi allitolag ugy jonne vissza ha a kezdoben marad Alba, Busi. Lehet nem leszek nepszeru, de akkor inkabb ne jojjon. Eleve mi az hogy o donti el ki legyen a csapatban? Remelem ez csak ujsagiras, pletyka, remelem Messi nem ilyen. Alba-tol fenyevekkel jobb Balde, Busit még bajnokin lehet elviselem egy évig de a BL-ben mar biztosan nem.

Red Cule 2023.04.01. 22:53:57

Szép volt! Örülök a gòllõvőknek! Kár a sárga lapokért.

Balázs37. 2023.04.01. 23:16:37

Végre egy gólzáporos győzelem, gratuláció a csapatnak! Folytassuk szerdán!!

Força Barça! 2023.04.01. 23:36:23

Kiütéses győzelem az Elche ellen understat.com/match/19227 Hibátlan teljesítményt nyújtottunk, senkire nem lehetett panasz. Eric jól teljesített új pozíciójában, végre Fati és Torres is eredményesen játszottak. Újabb Marc-André ter Stegen clean sheet és gratulálok a srácoknak! Visça el Barça!

evooo 2023.04.02. 09:49:39

Fati szep golt lott, hatha ad neki onbizalmat, viszont tobbszor konnyen labdat veszitett.

Máté Barca 2023.04.02. 13:19:18

Szép, megérdemelt győzelem. Külön kikell emelni, hogy a többnyire érdektelen és kifejezetten unalmas válogatott szüneteket követően mindig nagyon nehézkesen és nyögvenyelősen razódunk vissza, még akkor is, ha alsóházi kiscsapat az aktuális ellenfelünk, de ez most végre nem így lett. Örülök Fati és Ferran góljainak és persze Lewa duplájának is. Sajnos a válogatott szünet nagy véráldozata Christensen, aki nagyon fog középről hianyozni.
A madrid elleni felállásra kíváncsi leszek, bízom a csapatba, hogy stabilan lehozzák a meccset és döntőbe megyünk, a szezon hajrára önbizalom szinten nagyot lendíteni a csapaton a madrid kiejtése, de ez fordított esetben is igaz, a csapatot lenullázhatja egy kiesés. Lekell rendezni őket és tovább kell jutni, ez a lényeg.

Balázs37. 2023.04.04. 14:36:14

Utálom ezt a köcsög nso-t arról napokig tudott írni, hogy a Barca játékvezetőket fizetett le, de arról nem szólnak a hírek, hogy ez a fajbarom Tebas hamis bizonyítékokat küldött az Ügyészségnek

Red Cule 2023.04.05. 23:01:30

Nem néztem, szerencsére... Miért történt?

Red Cule 2023.04.05. 23:03:33

@Balázs37.: feladatot kaptak, teljesítik... vagyis, végrehajtják a parancsot... meg hát illik is hozzájuk amaz a klub...

g4brielsmith 2023.04.06. 09:14:47

Kedves Blog Társak!

Az utóbbi időbőben tapasztalt inaktivitás miatt elnézést, de egy családi tragédiával kellett megküzdenem. A blog pörög tovább, csak egy kis türelmet kérek tőletek!

Máté Barca 2023.04.06. 09:58:13

@g4brielsmith:
A család az első, a blog pedig sokadrangú ilyen szempontból! Neked köszönhetően él ez a blog, ezzel összefüggésben pedig a noticias megszűnéséverl te biztosítod a platformot, hogy az a korábbi közösség (legalábbis, akik átjöttek ide) tovább tudjanak szeretett csapatunkról diskurálni! Köszönöm és szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy köszönjük neked!
Megvárunk, amíg készen nem állsz, addig is ez alatt a topic alatt folytatódik a kommentelés.

Máté Barca 2023.04.06. 09:59:35

Nos a tegnapi bukás margójára.
Amióta én szurkolok a csapatnak, azóta ekkora zakót nem mért ránk a madrid. A madrid legnagyobb arányú el classico győzelmei 2-0, illetve 3-1-es győzelmek voltak az elmúlt kb. 13 évben, mióta van fogalmam a fociról és követem a barcát. Ezzel szemben nekünk voltak nagy sikereink, idegenben az Enrique időszakban volt az emlékezetes 0-4, tavaly Xavival is 0-4, Valverde alatt volt 0-3 idegenben. Hazai pályán pedig volt 5-0 is, meg 5-1 is. Eddig ilyen pofonban nem volt részem a madridtól. Jobban fáj, mert ez egy kupakiesés, jobban fáj, mert hazai pályán buktunk, jobban fáj, mert ez volt az utolsó el classico, amit a Nou Camp-ban játszott a csapat, ezzel a 0-4-el búcsúzik a Nou Camp az el classicoktól.
A meccsről nem írnék sokat, mert ezen nincs mit magyarázni. 4 komoly hiányzó van a csapatban, Pedri, de Jong, Christensen és Dembele. A madrid szétfutott minket. Xavinak az elején nem szabadott volna hagyni, hogy mi játszunk úgy, mintha mi futnánk az eredmény után. Az Ancelotti féle madrid a Bl tapasztalat miatt kupaspecialista, az egyenes kieséses rendszerben nagyon nehéz őket megfogni. Ezen a meccsen kellett volna úgy kimenni, mint az odavágón, behúzni a kéziféket, ha kell leparkolni a buszt.
Remélem ez a kudarc nem fogja a csapat lelkesedését és önbizalmát szétverni. A bajnokságban folytatni kell a harcot, stabilan tartani kell a pont előnyt, ezt innen tilos elbukni.
Szebb napokat szurkolótársak!

Balázs37. 2023.04.06. 12:50:44

@g4brielsmith: Szedd csak rendbe magad, mi megvárunk, köszönet az eddigiekért is!

Red Cule 2023.04.06. 16:12:50

@g4brielsmith: Nincs miért elnézést kérned! Mi vagyunk neked hálásak!
süti beállítások módosítása
file:///C:/Users/gyorg/Downloads/SC%20LOGO.html