Újra felcsendül az a bizonyos himnusz: FC Barcelona-Viktoria Plzen beharangozó
2022. szeptember 07. írta: g4brielsmith

Újra felcsendül az a bizonyos himnusz: FC Barcelona-Viktoria Plzen beharangozó

bcn-pilzen.jpg

2022-23 UEFA Champions League, C csoport, 1 forduló
Dátum/időpont: 2022. szeptember 7. (szerda) 21:00
Helyszín: Spotify Camp Nou, Barcelona, Katalónia, Spanyolország
Bíró: Lawrence Visser (BEL)
VAR: Benoît Millot (FRA)
TV: Sport2
Stream:

 

Több mint kilenc hónap, azaz 288 nap után újra felcsendül a Bajnokok Ligája himnusza a Spotify Camp Nou közönségének, hiszen az FC Barcelona vendégül látja a cseh FC Viktoria Plzen csapatát. Minden bizonnyal győzelemmel és látványos játékkal akarja szórakoztatni a kilátogató publikumot Xavi és a csapat. Joggal várható el ez, hiszen az előző szezonban a három hazai pályán játszott mérkőzésből mindössze egyet tudtak megnyerni az ukrán Dinamo Kijev ellenében. (Bár akkor még Ronald Koeman vezette az ezer sebből vérző csapatot.) Mint már arról korábban írtunk a két csapat a "C" csoportban (halálcsoportban) kapott helyet és egyeltalán nem mindegy, hogy milyen eredményt ér el a gránátvörös-kék alakulat. A párharc két szereplője győzelemmel hangolt erre a mérkőzésre, hiszen a Plzen 0-1-re győzött a Liberec otthonában, míg a Blaugrana fölényes győzelemmel (0-3) hozta el három pontot a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionból.

A két csapat egymás ellen nem rendelkezik túl nagy múltal, mivel eddig két alkalommal mérkőztek meg egymás ellen és mind a két alkalommal a Barça örülhetett. (Hazai pályán 2-0, idegenben pedig 0-4-re diadalmaskodtak Messiék). Bár a tegnapi nap folyamán történtek hatalmas meglepetések, ahol Dávid bizony legyőzte Góliátot bízzunk benne, hogy ez itt nem fog megtörténni. Az este biztos emlékezetes marad Raphinha számára, hiszen először lép pályára Bajnokok Ligája mérkőzésen (reméljük góllal/gólpasszal!)

Nézzük milyen kerettel vág neki a találkozónak a csapatok:

Valószínűleg a legnyugodtabb Xavi lehet ezen az estén hiszen Miralem Pjanić távozása után csak Marcos Alonso és Héctor Bellerin hiányzik a keretből (edző döntés). 

 

 

Bilek mesterről valószínűleg nem fogják megfaragni a nyugodtság szobrát, hiszen nem számolhat: Cadu, Dedic, Kasa (inaktív), Reznik (sérülés) jelenlétére.

 

Várható kezdőcsapatok:

Barcelona (4-3-3): Ter Stegen; Roberto, Kounde, Christensen, Balde; De Jong, Busquets, Pedri; Raphinha, Lewandowski, Ferran

Viktoria Plzen (4-2-3-1): Stanek; Havel, Hejda, Pernica, Jemelka; Kalvach, Bucha; Sykora, Vlkanova, Mosquera; Chory

Jó szurkolást Culék!

A bejegyzés trackback címe:

https://culers.blog.hu/api/trackback/id/tr6017925989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2022.09.07. 18:36:34

Xavi nyilatkozta, hogy lesz rotáció. Azt ő tudja mennyi, 5-6 beleférne, a többire meg várhat egy korai csere, ha jól áll a meccs. Koundé szerintem játszani fog, őt nem kell pihentetni, a többit meglátjuk. Én a magam részéről a fiatalokat szeretném padoztatni leginkább (főként Pedrit és Gavit), nem szabad őket kiégetni, hosszú távon is gond lehet! Normális játékvezetést várok és remélem sérülés nélkül hozzuk a kötelezőt! Força Barça!

Máté Barca 2022.09.07. 18:58:52

@Raven1975: egyetértek, remélem én is, hogy nem fogják kizsigerelni Gavit és Pedrit, hanem normálisan építik fel őket erönlétileg. Láttuk, hogy hová vezetett Pedri agyon játszatása még a 2020-2021-es idényben, végig tolta az egész szezont, utána nyáron eb, majd olimpia, mindkét tornán végjátékig ott voltak a spanyolok, Pedri meg kezdő volt, majd olimpia után az első két bajnokin is rögtön kezdő volt, utána nem sokkal leis sérült, és kis túlzással az egész idényben nélkülöznünk kellett.

A kezdőbe várom de Jongot és Kessiét is, jó lenne látni, hogy mire képes az afrikai középpályásunk.

A védelembe mehetne Christensen is, és akár Pique is.
Egy szinte fullos rotált csapatot megnéznék

Stegen

Kounde - Pique - Christensen - Alba

Kessie - de Jong - Roberto/Torre

Ferran - Lewa/Depay - Ansu/Depay

Máté Barca 2022.09.07. 19:03:19

@Máté Barca: csereként természetesen meg jöhetne Pedri, Gavi, Dembele, Raphinha, ha Torre nem kezd, akkor ő is mindenképpen.
Egyébként örülök, hogy a megtartották az 5 cserelehetőséget a bajnokságban, kupákban, BL-ben is. Sokat számít az a +2 lehetőség, variálni, rotálni, több lehetésége van a játékosoknak és az edzőknek is.

g4brielsmith 2022.09.07. 20:51:46

Kicsit tartok ettől a mérkőzéstől, de azért nagy arányú győzelmet várok (és szerintem joggal gondolhatja ezt bárki ilyen kerettel).

Jó szurkolást mindenkinek!

Máté Barca 2022.09.07. 21:54:52

Eddig jó a meccs, a tempó is. Senki nem lóg ki alulról véleményem szerint.
Lewa elképesztő és Dembele is fantasztikus.

Máté Barca 2022.09.07. 22:21:57

Egyébként durva belegondolni, hogy a tavalyi 6 csoportmeccs alatt sikerült 2 gólt rúgni. Ezt a borzasztó gyenge teljesítményt 1 félidő alatt felülmúlta a csapat

Balázs37. 2022.09.07. 22:36:16

Tetszetős focit játszunk, sajnos Dembele nem rúg gólt, pedig megérdemelte volna, Ferran nagyon szép gólt rúgott, Lewandowskiban kellemesen csalódtam

Máté Barca 2022.09.07. 23:06:18

Szép eredmény, nagyszerű győzelem. Csak így tovább. Ferran is a szép gólja mellett kiosztott egy gólpasszt Lewanak, Depay is jó lendülettel szállt be a meccsbe, Torrenak is örülök, remélem fogjuk még látni őt többet is. Jövőhéten komoly erőmérő lesz, de nem aggódom, bízom a csapatban, ezzel a kerettel nagyon sokra képes lehet a csapat.

Raven1975 2022.09.08. 00:03:18

Dembélé (gólpasszok) és Lewandowski (mesterhármas) főszereplésével, szebbnél szebb gólokat vágva kiütöttük a Viktoriát az első meccsen. Kessié első Barçás találatát szerezte, végre Torres is megtalálta góllövő cipőjét, Pablo Torre pedig hivatalos mérkőzésen debütált az első csapatunkban! Szép volt srácok! Visça El Barça!!!

g4brielsmith 2022.09.08. 09:53:44

A tegnapi "edző"mérkőzés azt hozta, amit minden Barça drukker várt: dominanciát. Egyetlen egy dolog miatt lehetünk kicsit bosszúsak, az pedig a bekapott gól. Nyílván egy Bayern München vagy egy Inter ellen nem lesz 70 százalékos labdabirtoklás és ilyen sima meccs, de van okunk végre bizakodni.

Dr Mouse 2022.09.09. 19:46:04

@g4brielsmith: Sziasztok! - Több dolgot nem értek a Csapatunknál, de csak most egyet emelek ki ezek közül.
Hogyan és ki választja ki azt, hogy akit érdemesnek tart arra, hogy a Barca szerződtesse?
Gondolom nem Xavi az... Mert ki tartotta fontosnak Trincaot, Brészvétet, meg a többi szerződtetni? Reggelig tudnátok sorolni a hibás, vagy rosssz szerződtetéseket.
A Plzen elleni meccsen nekem tetszett Kessié, - akit először láttam - aki igen jól bánik a labdával és lám az első adandó alkalommal mindjárt gól is tudott szerezni.
Hogy ki nem tetszett? Azt most nem sorolom, mert az ember ha jót nem tud, rosszat lehetőleg nem mondjon.

g4brielsmith 2022.09.09. 22:04:54

@Dr Mouse: Üdv újra! Két részre szedném a válaszomat a kommentedre.

1. Goatwaite, Trincao, stb. szerződtetését az előző vezetőség bonyolította le. Az a vezetőség, akik szerintem a csapatépítéshez nem értett, viszont a számok világához talán-talán. A kártyavárukat pedig az a bizonyos Covid-19 döntötte le.

2. Örülök a Plzen elleni mérkőzésnek, ahogy annak is, hogy olyanok kaptak lehetőséget, akik ebben a szezonban tétmeccsen nem nagyon (Piqué, Alba, Torre, Kessie, Memphis). Viszont! a véleményem továbbra is az, hogy a München ellen egy olyan mérkőzést fogunk látni, ami igazi erőmérő a csapat számára. Vélhetően a Cadiz ellen rotálni fog ismét Xavi.
süti beállítások módosítása
file:///C:/Users/gyorg/Downloads/SC%20LOGO.html