Győzelem a válogatott szünet előtt
2021. augusztus 30. írta: g4brielsmith

Győzelem a válogatott szünet előtt

Nehéz higgadt fejjel valamit is írni arról a produkcióról, amit a madridi kékek ellen produkált a La Liga 3. fordulójában Ronald Koeman legénysége hazai pályán 26.543 néző előtt és meggyőződésem, hogy ilyen teljesítmény mellett ez a szám aligha fog gyarapodni, ha a korlátozások véget érnek még a győzelem ellenére is. Öt ember mégis boldoggá tett a mérkőzésen: Memphis, de Jong, Roberto, Gavi, Araújo.

Szerencsénkre a vezetést elég hamar sikerült megszereznie a csapatnak Sergi Roberto révén, aki ezen a mérkőzésen kezdőként kapott helyet a csapatban (ezzel a mérlege 3 meccs, 2 gól és 1 gólpassz). Az acélos védelmünknek köszönhetően negyed óra elteltével érkezett is a válasz, amikor a volt játékosaink (Alena-Sandro) összjátékából megszületett az egyenlítő találat, ezzel az eredmény 1-1. A következő találatig 12 percet kellett várni, amikor is a csapat újdonsült sztárja Memphis beültette a hintába az ellenfél védőjét és lábai kötött eresztett egy löketett a rövid oldalra így 2-1-re módosult az állás, amivel fél óra játék után kialakult a mérkőzés végeredménye is. További értékelhető mozzanat a részemről Gavi debütálása és Nico pályára lépése jelentette. Sajnos nem sikerült sérülés nélkül lehozni a mérkőzést, hiszen a jó formában lévő Sergi Roberto és Braithwaite is bővíti a sérültek névsorát. 

Marc-André ter Stegen: 6,5


ter Stegen pár hónapos kihagyás után tért vissza és szerintem az összjáték az érkezésével javult a hátsó szekcióban. Nem húznám rá a vizes lepedőt a bekapott gólról, de talán többet is tehetett volna érte. Az ellene elkövetett szabálytalanság számomra örök kérdés marad miért nem ért egy sárgát.

Emerson Royal: 5,5

Az a megérzésem, hogy ő sem lesz hosszú életű a csapatban. Teljes mértékben Júnior Firpo jut róla az eszembe. Hajtott, küzdött a mérkőzésen, de taktikailag nem ide való, ezt már most kimerem jelenteni! Egyetlen egy értékelhető mozzanat volt tőle a mérkőzésen, amikor 1v1-ben szeretle a kapu előtt Alenat.

Ronald Araújo: 7

Meglátásom szerint tökéletesen helyettesítette Eric Garciát ezen a mérkőzésen. A bekapott sárgája elég érdekes volt számomra, hiszen utána sokkal nagyobb szabálytalanságokra sem mutatta fel a lapot a bíró (Lásd: ter Stegen ellen, Roberto ellen). Reméljük a következő mérkőzésen sikerül végre betalálnia szabályosan.

Clément Lenglet: 6

Az ellenfél gólja előtt 'kereste a csengőt', aztán a mérkőzés végére kezdett bele lendülni, de ő még mindig nem Barca szint....

Jordi Alba: 6,5

Ő osztotta ki Roberto-nak a mérkőzés elején a gólpasszt, felfutásai rendre veszélyt jelentettek VOLNA, ha a társai többet keresik. Messi hiányában még mindig keresi a játszótársát, akit véleményem szerint Memphis személyében meg is talált.

Sergio Busquets: 6,5

Mint a legtöbb játékos, így Ő is egy átlagos teljesítményt rakott le az asztalra, de továbbra is fontos fogaskereke a Barca motorjának.

Frenkie de Jong: 7,5

Szerintem a 2021/22-es idény ismételten egy ugródeszka lesz a számára. Nem túlzás az az állítás, hogy a középpálya legfontosabb tagja. Rengeteg passz, labdaszerzés és ezen a mérkőzésen kiosztott egy gólpasszt honfitársának, de a második félidőben mutatott játék alól ő sem kaphat felmentést.

Sergi Roberto: 7

A meccset sajnos sérülés miatt nem tudta végig játszani, de korábban említésre került, hogy Ő szerezte meg a vezető gól, ezzel 3 meccsen 2 gól és 1 gólpasszt jegyez, ezzel a házi góllövő lista élén helyezkedik el Memphis és Braithwaite mellett. Reméljük jó formáját megtartja a szezon hátralevő részében is. 

Antoine Griezmann: 3

 

Egy mondattal jellemezném csak a teljesítményét: 'Eltűnt, mint szürke szamár a ködben'

Memphis Depay: 8

 

Tökéletesen hozza azt, amit várnak tőle ebben a szezonban: hátára vette a csapatot! Számomra egyértelműen a meccs embere. Az első találatnál kulcspasszt adott Jordi Alba-nak, illetve egy szép gólt is szerzett a mérkőzésen. Csak így tovább!

Martin Braithwaite: 5,5

Ha Lenglet-nél megemlítettük, hogy nem Barcelona szint, akkor nála ez hatványozottan igaz. Akaratból nem volt hiány, de ez még így is kevés volt. Sajnos Ő is megsérült ezen a mérkőzésen...

CSERÉK:

Sergino Dest: 7

Nagyjából fél óra jutott neki és bebizonyította, hogy Emerson sem jelent számára nagy veszélyt. Fantasztikus esélyt teremtett Memphis számára beadásával, sajnos nem született belőle gól.

Nico Gonzales: 6

16 percet töltött a pályán és remekül használta ki ezt a fejlődése érdekében. Eleresztett egy lövést is, de elkerülte a kaput

Gavi: 7

Szavaival élve 'beteljesedhetett a gyerekkori álma és pályára léphetett a felnőtt csapatban hazai pályán'. Ami a teljesítményét illeti 16 perc alatt 5 labdát szerzett és megváltoztatta a játék képét, küzdött hajtott, akart. Sokkal inkább nézném őt, mint Griezmannt...

Minguéza: -

Túl keveset játszott, hogy értékelni lehessen

 

 

 

Ti hogy értékelitek a mérkőzést?

A bejegyzés trackback címe:

https://culers.blog.hu/api/trackback/id/tr9616674684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2021.08.30. 11:45:37

7 lövés, 1.05-ös xG hazai pályán | understat.com/match/17162

Dr Mouse 2021.08.30. 15:36:17

@Raven1975: Számomra elképesztő volt ez a meccs. Egy szót se szólhattunk volna, ha a végeredmény döntetlen...

Balázs37. 2021.08.30. 15:59:51

Nagyon gyenge produkció volt!

Raven1975 2021.08.30. 20:52:47

Antoine Griezmann eddigi teljesítménye a bajnokságban: 3 játszott mérkőzés, 0 kapura lövés, 0 gól, 0 gólpassz, 2 sikeres csel. (@infosfcb)

Dr Mouse 2021.08.30. 21:50:30

@Raven1975: Egyszerűen nem értem Laportát! Hogy egy jogvégzett ember és csapata hogy nem tud túladni egy ilyen középszerő focistán?

Celestial1 2021.08.31. 10:18:50

@Dr Mouse: ha van valamid de nem kell senkinek jelen pillanatban, hogy adod el "jogvégzett" szurkolótársam? Persze úgy hogy ne bukjál rajta hatalmasat! Vagy volt érdeklődő csak elzavartuk?

Celestial1 2021.08.31. 10:19:28

@Dr Mouse: egyáltalán el akarjuk adni?

Balázs37. 2021.08.31. 21:54:37

Minden van itt, csak versenyképes csapatunk nem lesz jópár évig. Kérdem én ezeket a teanszfereket, és fizu csökkentéseket Messi átigazolása előtt miért nem lehetett megoldani. Talán akkor lett volna esély a maradására, most meg Griezmann ismegy, és jön helyette úgy néz ki egy szürke holland.

Barca30 2021.09.01. 01:55:34

@Balázs37.: ez volt a cél. Messi eluzese.

Frenkie82 2021.09.01. 08:09:27

Grizi elment (és mondanám hogy hurrá, de...), jött helyette "Luuk Skywalker" de Jong... Tavaly a ligában 34 meccsen 4 gólja volt... a kupában 7 meccs 3 gól... a BL-ben pedig 6 meccsen 2 gól + 1 assziszt... Tehát a transfermarkt szerint 48 meccsen 9 gól és 1 assziszt... Összesen 2155 percet töltött a gyepen... Ez azt jelenti, hogy átlag 44,89 percet játszott a 48 meccsen... Hová süllyedünk még? Szerintem Koemannak még az is jobb alternatíva lett volna, ha megkéri az 50 éves Henrik Larssont, hogy kezdjen el edzeni és segítse ebben a szezonban a Barçát... Konkrétan az egész világ rajtunk nevet...nem nevet...röhög... Mindegy... Jó pár év sikertelenül fog eltelni, szerintem mindenki készüljön fel lelkileg...

Dr Mouse 2021.09.01. 17:42:09

@Frenkie82: Én kamasz korom óta a Budapesti Honvédnak szurkoltam. Lehetett is, mert olyanok fociztak ott, mint Bozsik, Kotász, Kocsis Lóránt, Puskás és Czibor, - aztán meg a Tichy, Mahos majd sokkal később Détári, Eszterházi.
Szóval szerethető csapat volt. Aztán egy nagy csend... Kérdezem én, lehet szeretni egy mai Honvédot?
És ugyanígy, - lehet majd szeretni egy Barcát, ahol egy B/részvét, vagy egy Umtiti kergeti a labdát?
Most azoknak írom, akik majd hűtlenséggel fognak megvádolni: - amikor valaki "örök hűséget esküszik" egy nő mellett, az biztos, hogy egy életen át be is tartja?

g4brielsmith 2021.09.03. 14:27:07

@MIndegy: Mint az oldal szerkesztője szeretnék megkérni MINDENKIT(!), hogy a moderálási elvekben leírt szabályzatok betartásához. Ne egymást 'köpködni' gyertek ide, hanem a csapat dolgait megvitani. Az ilyen jellegű szóváltásokat hagyjátok meg a barcanoticiasra.... Amennyiben ezeknek nem tesztek eleget 2 alkalommal törlöm a hozzászólásotokat, harmadik almalomnál jön a 'bünti', ha már ovodás szinten vagyunk... :)
Szóval BARCELONÁS TESTVÉREIM ne bántsátok egymást! BÉKE!

Dr Mouse 2021.09.03. 16:24:04

@g4brielsmith: Köszönöm és én megértettem.
süti beállítások módosítása
file:///C:/Users/gyorg/Downloads/SC%20LOGO.html