A Mallorca elleni mérkőzés margójára
2023. szeptember 28. írta: g4brielsmith

A Mallorca elleni mérkőzés margójára

hq720.jpg

A Barcelona kedd este elvesztette helyezését a bajnokság élén, miután a Mallorca elérte azt, ami eddig csak egy csapatnak sikerült ebben a szezonban: nem kapott ki a katalánoktól. A Son Moix kimerítő csatát látott a két csapat között, mindkét csapat többször is közel járt a gólszerzéshez. A csata végül döntetlennel ért véget, a csapatok megosztoztak a pontokon.

Ter Stegen siralmas estéje

Marc Andre Ter-Stegen volt a Barcelona legnagyobb erőssége az utóbbi időben. A német kapus hihetetlen formája döntő szerepet játszott a csapat bajnoki menetelésében a tavalyi szezonban, és még az első Zamora-trófeát is megnyerte.

Ter Stegen az új szezont nem kezdte jól a kapott gólok tekintetében. Az idény első mérkőzésein azonban ragyogóan őrizte a hálót. A keddi mérkőzésen hosszú idő után először esett szét a kapus. Mindkét gól, amit aznap este kapott, a hálóőr súlyos hibáiból adódott. A Mallorca első gólja csak Ter Stegen laza passza miatt vált lehetségessé. Egy egyszerű passzt követően a Mallorca támadóinak útjába került a labda. Valóságos sortűz kezdődött, melynek eredményeként Vedat Muriqi révén megszületett az ellenfél első gólja. Amikor már úgy tűnt, hogy a Barcelona az egyenlítő góllal visszajött a meccsbe, a kapus újabb hibát vétett, és ismét a házigazdáknak ajándékozta a vezetést. A Barcelona védelme valóban megérdemli a második bekapott gól miatt a kritika nagy részét. Pedig Ter Stegen rosszul időzített kirohanása volt az, ami megkönnyítette Abdon Pratz dolgát, ráadásul még Ronald Araujót is akadályozta abban, hogy közbelépjen.

Egy visszatérő akadály

Robert Lewandowski a Barcelona Celta Vigo elleni 3-2-es győzelme után kitartott amellett, hogy a katalánoknak tartós megoldást kell találniuk a hátra vont védelemmel szemben. Az évek során megszokottá vált, hogy a spanyol csapatok hátra vont, öt védőt felvonultató sort alkalmaznak a katalánok ellen, hogy támadásban frusztrálják őket, és kontratámadásokat vezethessenek. A Mallorca megismételte ugyanezt. A házigazdák mindössze 30%-os labdabirtoklással rendelkeztek. A mérkőzés során 62 megnyert párharc mellett 28 szerelést, 13 labdaszerzést és 15 felszabadítást jegyeztek. Mégis, a Mallorca dicséretes módon nem hagyta, hogy a szoros védekezésük gátolja a támadókedvüket. Többen megindultak előre, hogy nyomást gyakoroljanak Ter Stegen kapujára, miközben sosem hagytak igazán teret maguk mögött. Javier Aguirre emberei taktikailag remekeltek, különösen az akcióváltásokban. Ez azonban nem lehet mentség arra, hogy a Barcelona nehezen tudja feltörni a védelmet, különösen azokkal a tehetségekkel, akik Xavi rendelkezésére állnak.

Az elkövetkező napok újra és újra kihívás elé állítják majd a csapatot ilyen frusztráló védelmekkel szemben. Hogy mi lesz, meglátjuk, persze. Izgalmas meccseket is meg lehet nyerni.

Hullámzó verseny

Még csak a 7. játéknap van a La Ligában, de a bajnoki címért folyó versenyfutás máris szépen alakul. Az első számú esélyesek, a Barcelona és a Real Madrid szorosan egymás mellett állnak, viszont a tabella élén egy meglepetésnév áll: a Gironáé.

A katalánokat a Celta Vigo elleni 3-2-es remontada a tabella első helyére repítette. Ezt a pozíciót aztán megszilárdította a Real Madrid Atletico Madrid elleni veresége, melynek köszönhetően egy ponttal lemaradtak Xaviék mögött. Egy győzelemmel a Blaugranas bebiztosíthatta volna az első helyet a következő játéknapra, és tovább növelhette volna a nyomást a Real Madridra. De csak egy döntetlenre futotta, így sajnos a harmadik helyen tanyáznak, egy ponttal lemaradva a Real Madridtól, mivel a Merengues a Las Palmas elleni mérkőzését megnyerte.

Túl korán van még a szezonban ahhoz, hogy a tabella végső állása kapcsán spekulálni kezdjen az ember vagy a tendenciákból következtetni lehessen, de kétségtelen, hogy Spanyolországban éles bajnoki címért folyó versenyfutás van kialakulóban.

A fenti gyors jellemzés után beszélni kell a fiatalokról is. A padról beállva éppen ők alakították ki a végeredményt. Ale Moreno külön kiemelte Lamine Yamal, és Fermin játékát, holott szerinte nem nekik kellene a különbséget jelenteni, hanem olyan játékosoknak, mint például Gündogan. A Cityben nyújtott teljesítménye alapján az ember azt gondolná, hogy ez egy természetes és egyszerű átmenet lesz a karrierjében, de mégsem az. Ráadásul játszania kell, mert De Jong sérült, és Pedri is a jó ég tudja, meddig nem lesz. Romeu teljesítményét pocséknak találta. És akkor megint a fiataloktól várhatjuk a megváltást, mint annak idején Fati esetében, amikor még nem volt hónapokig sérült? Még jó, hogy a 10-es mezt nem adták rá Fermin Lópezre.

Védekezésben a Barca hosszú időn keresztül nem volt tempóban, és ez aggodalomra adhat okot. Ami az előző szezonban vitathatatlanul a legnagyobb erősségünk volt, máris az Achilles-sarokhoz hasonló gyengeséget jelent. Sőt, a Blaugranes az idei szezonban hét La Liga-meccsén már annyi gólt kapott (nyolcat), mint a 2022-2023-as szezon első 25 mérkőzésén. Inigo Martinez érkezése azért is volt szükséges, hogy a várhatóan sűrű időszak előtt némi rotációt lehessen alkalmazni, bár nem telt el túl sok idő, mire passzait az ellenfél olvasta, ezzel nehéz helyzetbe hozva a Barcát.

Az 50 méteres keresztpasszoknak megvan a helye és ideje, de nem a Mallorca elleni meccsen. Nem volt meglepetés, amikor lecserélték Jules Koundéra, bár a francia sem hozta dicsőséges formáját. Frenkie de Jong nélkül a középpályán - és ez a helyzet valószínűleg még jó pár hétig így marad - jöhetnek bajok, Oriol Romeu máris egy aggasztó mintát fedezett fel, ami közvetlen hatással lehet a védelem teljesítőképességére is. Nyilatkozatában nehezményezte, hogy a Barca megkönnyíti az ellenfelek dolgát. Ezt mondta: „Már a meccs legelejétől fogva nehéz volt a helyzet. Nem volt sok hely a pályán. Nem tudtuk úgy uralni a játékot, ahogy szerettük volna. Javulnunk kell, mert ez már a második olyan meccs, ahol ez történt. Túlságosan megkönnyítjük az ellenfeleknek, hogy kontrából támadjanak minket. Úgy gondolom, hogy az a tény, hogy a csapatok ilyen könnyen kontrázhatnak, gondot jelent.”

Mondhatnánk, hogy sablonos nyilatkozat, de valaki, bár nem szó szerint, kimondta, hogy mi az egyik fő baj: a feltolt védelem, és elégetlen figyelem az ellenfél kontráinál.

A tabella természetesen nem hazudik, és pusztán az eredmények alapján biztató, hogy a Barca szerezte a legtöbb gólt az első osztályban (a Gironával együtt), és az egyetlen veretlen csapat az idényben (a Gironával együtt). Ez azonban nem fedheti el a gyengeségeinket, amelyek ismét teljes mértékben megmutatkoztak. Joao Cancelo a Celta elleni meccs után azt mondta, hogy nagyon rossz meccset játszott, bár a galíciaiak ellen jobb volt, mint kedd este. Nem ússza meg a kritikát ő sem, de még csak néhány meccsnél jár a Barcánál, így egy kicsit elnézőbben lehet vele bánni.

Alejandro Balde nem kap ilyen engedményt. Lehet, hogy villámgyors, de a fiatalembertől már látnunk kell valamilyen végterméket, amikor előretör, védekezésben viszont sokkal nagyobb szívósságra van szükség. Lehet, hogy az edzőteremben dől el a kérdés, de a fizikálisabb ellenfelek túlságosan könnyen lekapják a labdáról, így a Barca védtelen marad azon az oldalon.

Sokkal kiegyensúlyozottabb és masszívabb csapat vagyunk, ha Andreas Christensen is a helyén van középen, és ezen a meccsen ő nagyon hiányzott. A Ronald Araujo/Inigo és a Ronald Araujo/Kounde felállás egyszerűen nem működött.

Xavinak gyorsan ki kell találnia a megoldást, mert a november végéig hátralévő sok meccs miatt a Barca szezonja vak vágányra futhat, mielőtt még igazán elkezdődött volna.

Forrás: Barcauniversal, ESPN, Barca Blaugranes

A bejegyzés trackback címe:

https://culers.blog.hu/api/trackback/id/tr3418223927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eminusz 2023.09.28. 19:57:49

Ter Stegent meg se emlitenem! Rossz napja volt, es?? 10-bol 9 es felszer 100%-ban megbizhato! Egyszer nem megy neki, es akkor mar nem tudunk megverni egy kis csapatot?? Ezek szerint a tavalyi bajnoki cim neki koszonheto?? Nagyon ugy tunik, hiszen hasonlo meccseink voltak…
Azt jol latod, hogy Christensen kb kihagyhatatlan! De Araujo meg a szurkolok kedvence! Kounde meg Xavie! Mi a megoldas? 3 belso vedos felallas!

Ter Stegen
-
Kounde, Araujo, Christensen
-
Cancelo, Gavi, De Jong, Pedri, Balde
-
Lewandowski, Felix

Visca el Barca!!!

Raven1975 2023.09.29. 12:55:42

Valahogy a védelem nem akar összeállni. Azért pozitív dolog, hogy megvan az akarat és a küzdés, hogy tudjunk fordítani. Sajnos a legtöbb csapat ezt játssza ellenünk, de jobban kitudnánk használni a ziccereket simán hoznánk a meccseket. Ja és persze az a sok színészkedés a faultoknál nevetséges. Az is érdekes, hogy annyira fellocsolták a pályát, ez a focihoz majdnem alkalmatlan és sérülés veszélyes. Nem mentség csak megjegyzés. Alejandro Muñiz Ruiz kritikán aluli játékvezetése is megérne egy misét. És szerintem nem lehet az egész szezont hibátlan teljesítménnyel végigtolni! Visça el Barça!

g4brielsmith 2023.09.29. 15:16:25

@Raven1975: Ha nemis 5 góllal, de bízom benne, hogy 2-3 góllal hazaküldjük a másik sevillai alakulatot is,

Raven1975 2023.09.29. 16:54:45

Ferran Torres egyébként ezzel a (szerintem elhamarkodott) de erős vagyok és visszatértem mert egy cápa vagyok dologgal lehet még rosszabb helyzetbe hozza majd magát amennyiben hasonlóan nulla produkciókat hoz le. Lamine Yamal úgy forgatja az embereket a szélen ahogy én az életben nem fogom tudni, a maradék önbizalmam is elmenne. Ettől függetlenül Barça, Barça, Baaaarça!

Red Cule 2023.09.29. 23:19:43

Alapos elemzés! Köszönöm!
süti beállítások módosítása
file:///C:/Users/gyorg/Downloads/SC%20LOGO.html